2014. február 20., csütörtök

Apróbojtorján

A herbaportréban az egyik kedvenc gyógynövényemet szeretném bemutatni, az apróbojtorjánt, amit lehet párlófűként ismersz, vagy talán Agrimonia-ként (Agrimoniae herba) találkoztál már vele a herbáriákban. Ez, az első ránézésre jelentéktelennek tűnő kis vadvirág, csodás gyógyító hatást rejt magában. Hajtásaiból készült teája képes elpusztítani a szervezetedben tanyázó nátha bacikat. Zöld antibiotikumként is szokták emlegetni, de az antibiotikumok minden káros hatása nélkül száll szembe a kórokozókkal.

Latin nevén Agrimonia eupatoria-ként ismert. Az Agrimonia fajoknak Magyarországon két faja honos, a közönséges párlófű és a  szagos párlófű (Agrimonia procera). A párlófüvek, rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó évelő növények. Gyógynövényként csak a közönséges párlófüvet gyűjtik, de a szagos párlófű is rendelkezik gyógyhatásokkal.
Apró virágai sárgák, füzérbe tömörülnek, egész nyáron virágzik, de a virágzása egészen a tél kezdetéig is eltarthat. Virágzási ideje alatt kell gyűjteni. A természetet járva erdőszéleken, utak mentén, réteken találkozhatsz vele. Egész Európában otthon érzi magát, nem védett, szabadon gyűjthető, de mindig csak mértékkel szedd, hogy legyen miről megújulnia az állománynak. 

Hatóanyagai: cseranyag, kovasav, flavonoidok, keserűanyagok, nyálka, illóolaj.
Ha megfáztál, hasmenésed (gyomor- és bélhurut) vagy más gyulladásos betegséged van teaként fogyaszthatod, napi több csészével is megihatsz belőle. Élvezeti teaként is ihatod, ha tetszik az íze. Én a nátha elleni teakeverékembe mindig beleteszem. Apróbojtorján fürdőt is vehetsz, ehhez 200 g herbára lesz szükséged. Szabályozza az epe- és a májműködést, ha ezek a szerveid gyengébben működnek, akkor próbáld ki a párlófű kúrát. Vízhajtó hatása is van, megelőzhető a vesehomok, vesekő kialakulása.


A közönséges párlófű levele...

fotó: Banga Szilvia


...virága...

forrás:www.wildaboutbritain.co.uk


...termése.

fotó: Banga Szilvia


A szagos párlófű.

fotó: Banga Szilvia

A szagos párlófüvet dísznövényként is ültetheted a kertedbe, virágai a közönséges párlófűéhez hasonlóak, sárgák és füzérvirágzatba tömörülnek, de kicsit nagyobb méretűk miatt feltűnőbbek. 

2014. február 19., szerda

Derűlátó blogajánló

A mai ajánlóban egy bloggertársam írásait szeretném a figyelmetekbe ajánlani. Nem kapszula, nem tea, nem is italpor vagy szirup, Kati derűlátó blogja a lélekre hat. Olvassátok, ha egy kis derűre vágytok. A békés bögrebarátság képre kattintva (most ez a kép van a kezdőoldalán), eljuthattok az írásaihoz.

forrás: www.derulato.blogger.hu



2014. február 18., kedd

Útifűmaghéj, ha szorult a helyzet

Közeledik a tavasz és vele együtt a béltisztító, méregtelenítő kúrák ideje. Ehhez az útifűmaghéjat is segítségül hívhatod, ez akkor is kiváló szer, ha a székrekedésedet nem gyógyszeres úton szeretnéd megszüntetni. Az útifűmaghéjat a kereklevelű útifűből (Plantago ovata) készítik. Az érett magvak héját megőrlik és gyógyhatású készítményként hozzák forgalomba. Maghéjának jellemző tulajdonsága, hogy nagyméretű, vékony falú sejtjei nagy mennyiségű víz tárolására alkalmasak, ez a növény életében a csírázás folyamatában kap szerepet. Az emberek életében pedig a bélben fejti ki gyógyító hatását. A nagy nyálkatartalmú sejtek folyadék hatására megduzzadnak, és fokozzák a bélperisztaltikát, a mérgező anyagokat megkötik, illetve védő nyálkaréteget képeznek a belekben. A nyálka az emberi szervezetben nem szívódik fel.

Alkalmazása
Az őrleményből 1 evőkanálnyi mennyiséget jól keverj el 2 dl vízben, teában vagy gyümölcslében és gyorsan idd meg. Majd a nap folyamán nagyon fontos, hogy sok folyadékot fogyassz, a legjobb ha legalább 2 liter szénsavmentes vizet megiszol.

forrás: www.en.wikipedia.org

forrás: www.de.wikipedia.org

Arra ügyelj, hogy egyéb hashajtókkal, vagy hashajtó hatású gyógynövényekkel, pl: szenna, ne szedd együtt. Akkor sem szabad ha valamilyen bélgyulladásos betegségben szenvedsz vagy ismeretlen eredetű alhasi görcseid vannak. Ez esetekben feltétlenül fordulj orvoshoz. Ha szedsz valamilyen gyógyszert, akkor azok beszedése után legalább egy órának el kell telnie, mielőtt beveszed az útifű koktélodat.


Sok sikert és kitartást a méregtelenítő kúrákhoz!

2014. február 17., hétfő

Gyermekláncfű

Taraxacum officinale - gyermekláncfű, pitypang, kutyatej
-méregtelenít, vitalizál-








Fotó: Banga Szilvia

2014. február 16., vasárnap

Magvetés

Ha beszerezted a magvakat jöhet az ültetés. Magvetéshez az általános virágföld tökéletesen megfelelő, vagy vásárolhatsz speciálisan palántaneveléshez való földkeveréket. Ha a magvetésed célja a palántanevelés és majd a kertedbe szeretnéd kiültetni a növényeket, akkor ültetőedénynek a kisebb cserepeket válaszd, a 8,5 cm-12 cm-es átmérőjűeket. Ha túl kicsi cserepeket választasz, azokban hamarabb kiszárad a föld, ami a kis csíranövények halálához vezethet, ha elfelejted az öntözést. A csírázás folyamatában az egyik legfontosabb tényező, az állandó vízellátás, ami azt jelenti, hogy a földet folyamatosan nedvesen kell tartanod. Ha napsütéses az idő, vagy a fűtőtest feletti ablakpárkányon tartod a cserepeket, akkor naponta ellenőrizd a vízellátásukat. Öntözhetsz közvetlenül a vízcsapból vett vízzel, de hagyd egy kicsit szoba-hőmérsékletűre felmelegedni.
Vetheted a magvakat egyből abba a szép díszcserépbe is, amiben majd neveled a fűszer- és gyógynövényeidet, a konyhában vagy a balkonon. A balkonládákat is hozd be, mert kint még nem elég meleg az idő, ahhoz hogy a csírázás meginduljon. 

forrás: www.remodelista.com

A magvetés folyamata
Tölts meg a cserepeket földdel, kicsit több mint a feléig, nyomkodd le és szórd rá a magvakat, de ne túl sűrűn. Végül takard be őket földdel. A takarás vastagsága a fél cm-től 1 cm-ig megfelelő, de a magvak csomagolásán ezt általában feltüntetik. A nagyon apró magvakra elég, ha csak egy kis földet szórsz, hogy ne száradjanak ki, a túl vastag takarás azt eredményezheti, hogy a kis levélkezdemények nem tudnak majd kibújni. A megvetéseket felülről öntözd meg, hogy a föld szépen körülölelje a magvakat. Később alulról is öntözheted őket, a tálkájukban.  A cserepeket, ládákat tedd meleg, világos helyre. Már az első nap elindul a magvak ébredése, de neked még türelmesen várnod kell, hogy a csírázás folyamata számodra is láthatóvá váljon.


forrás: www.achica.com

Jó kertészkedést!

2014. február 15., szombat

A mandulalisztről

Napjainkban a gluténra érzékeny emberek már egyre több terméket találnak az üzletek polcain, melyekkel a klasszikus gabonákból készült élelmiszerekben található lisztet helyettesíthetik. De nemcsak akkor érdemes a különféle lisztekkel kísérletezned a konyhádban, ha közéjük tartozol. Finom és változatos kenyerek, sütemények készíthetőek például gesztenyelisztből, szőlőmag őrleményből, amarántlisztből (a pattogatott amarántról az előző bejegyzésben olvashatsz), hajdinalisztből, csicserilisztből és nem utolsósorban mandulalisztből. Én még csak ez utóbbit próbáltam ki, egy nagyon finom tortához, így a többi alternatív liszt ízvilágáról még nem tudok beszámolni, de mások leírása alapján úgy vélem azok is finomak.

Hogyan is készül ez a liszt? 
A mandulaolaj készítésekor a mandulaszemekből kipréselik az olajat, a fennmaradó mandulapogácsából pedig őrléssel lisztet készítenek. Ennek a lisztnek szinte nincs zsírtartalma, állaga száraz, belőle tömörebb tészták készíthetőek. Kenyérsütésre is alkalmas. A másik típusú mandulalisztet hámozott mandulabélből készítik. Finomra őrlik a mandulaszemeket, ez zsírosabb típusú süteményekhez készítéséhez használható fel, a belőle készült tészta lágyabb. Ez utóbbi valójában darált mandula, de szerintem besorolhatjuk a lisztek közé, mert felhasználása történhet a lisztekhez hasonló módon is. Íze kissé édes, így inkább édességekbe, mint sós süteményekbe ajánlom. Ha kísérletező típus vagy kipróbálhatod a héjával együtt megőrölt mandulát is. Az édes mandula maghéja nem tartalmazza a keserű mandula ízét meghatározó amigdalin nevű anyagot.

A mandula E-vitaminban, B2-vitaminban, és telítetlen zsírsavakban gazdag táplálék. Foszfort, vasat, kalciumot, magnéziumot, cinket, és szelént tartalmaz. Magas a fehérje tartalma, viszont szénhidrát tartalma alacsony, így a fogyókúrás étrendednek hasznos összetevője lehet. Javítja az agyműködést, rosttartalma pedig segíti az emésztést. Fontos, hogy a mandulalisztet felbontás után tartsd hűtőben, ha nem etted meg egyszerre az egészet (mert ellenállhatatlan).

A szombati bejegyzéseim célja termékeink bemutatása. Nálunk mandulalisztből a naturbit 250 mg-os kiszerelésű zsírtalanított mandula lisztjét találod meg, de kérésedre már gyártók termékeit is be tudjuk szerezni.

A naturbit mandulaliszt jellemzői 100 grammban
energia: 1185 kJ / 282 kcl
szénhidrát: 7,2 %
fehérje: 36,4 %
zsír: 12 %

forrás: www.extracteurdejus.wordpress.com


forrás: www.fr.dreamstime.com

.
A bioboltok kínálatában találkozhatsz a földi mandula liszttel is, de ez a Cyperus esculentus nevű növényből készül, ne téveszd össze a mandulaliszttel. Segítségül egy kis nevezéktan, ha többet szeretnél tudni ezekről a növényekről. Ha a botanikai leírásaikra vagy kíváncsi, akkor leginkább a latin nevük alapján keress rájuk az interneten vagy a növénytani könyvekben.

Vadmandula – Prunus dulcis ssp. spontanea
-régebbi latin elnevezése: Prunus amygdalus, Amygdalus communis var. spontanea, Prunus dulcis

Édes mandula – Prunus dulcis var. sativa
-egyéb magyar elnevezései: mandula, közönséges mandula, étkezési mandula
-régebbi latin elnevezései: Prunus amygdalus var. sativa, Amygdalus communis var. Communis, Prunus communis, Amygdalus dulcis
-angol: almond, német: Mandel, francia: amande

Keserű mandula – Prunus dulcis var. amara
-régebbi latin elnevezései: Amygdalus amara, Amygdalus communis var. amara, Prunus amygdalus var. amara

Papírhéjú mandula – Prunus dulcis var. fragilis
-egyéb magyar elnevezése: törékeny mandula
-régebbi latin elnevezése: Prunus amygdalus var. Fragilis, Amygdalus fragilis

2014. február 14., péntek

Amarántgolyó

Ismeritek-e a pattogatott amarántot? És a belőle készíthető finomságokat? Ha még nem akkor ez a cikk nektek szól. Ha viszont a kedvenc csemegéiteket amarántból készítitek, akkor mi is szívesen elolvasnánk és kipróbálnánk, hozzászólásként meg is oszthatjátok velünk, a cikk végén. Andi kedvenc amarántból készült édessége az amarántgolyó. Elmondása szerint több receptből gyúrta össze ezt a finomságot.

1 zacskó mazsolát forrázz le vízzel és hagyd állni, majd pépesítsd botmixerrel. Ezt a mazsola pépet kell dúsítanod ízlésednek megfelelően darált háztartási keksszel, pattogatott amaránttal, fahéjjal, úgy hogy jól formázható legyen. Cukorra vagy más édesítőszerre nincs szükség, mert a mazsola adja meg az édes-mézes ízét. Hagyd egy kicsit a hűtőben pihenni, majd készíts gombócokat, mintha kókuszgolyókat formálnál. A kész golyókat forgasd bele a pattogatott amarántba, és már tálalhatod is. 

Magnéziumot és vasat pótolhatsz ezzel a csemegével a szervezetedben. 
Andi sajnos nem készített fotókat az amarántgolyók elkészítése közben, így ezt a két képet mások konyhájából vettük kölcsön, hogy lássátok milyen felhasználás előtt és milyen lesz finom golyóként a pattogatott amaránt. 

forrás: www.yumuniverse.com

forrás: www.thesparkledsidewalk.com


Jó étvágyat a hétvégére!

2014. február 13., csütörtök

Szívvirág

A közelgő Valentin nap alkalmából, egy szívet formázó virágot szeretnék bemutatni a herbaportréban, aminek ugyan nincs kimutatható gyógyító hatása, nem a herbák közé soroljuk, de olyan szép és kedves a látványa a kertben, hogy a lelkünkre és így az egészségünkre is jó hatással van. Ez a növény a szívvirág, tudományos nevén Dicentra spectabilis. Gyöktörzses kerti évelő, nálunk is áttelel a szabadban. Ahhoz hogy a tavasz első felében gyönyörködhess benne, ősszel kell elültetned a gyökérdarabokat. Szereti az árnyékosabb kerteket, balkonokat.A szívvirágok, a mákfélék (Papveraceae) családjába tartoznak, a kedves piros pipacs közeli rokonai. Leveli szépen ívelt habitusúak, puhák, hamvas zöldek és szeldeltek. Virágaik pink, rózsaszín vagy fehér színűek és már nagyon sok Dicentra faj és fajta kapható a kertészetekben, így akár egy egész szívvirág gyűjteményetek is lehet a kertben. Sajnos nem most van itt a virágzásának az időszaka, így nem tudod megajándékozni a kedvesedet egy cserép virágzó szívvirággal, ezért összeállítottam itt a blogon egy kis fotógyűjtemény nektek. Fogadjátok szeretettel.


forrás: www.neighbors.denverpost.com

forrás: www.plants4less.co.uk

forrás: www.facultystaff.richmond.edu

forrás: www.gardening.about.com

forrás: www.plants4less.co.uk

forrás: www.degroot-inc.com

2014. február 12., szerda

Mentatörténet

A mai ajánlóban az egyik régebben írt, kedvenc cikkemet szeretném bemutatni. A mentákról írtam benne, hogy ne csak a borsmenta és a fodormenta kapjon helyet a házipatikádban. Sokféle menta vár rá, hogy felfedezd az ízeit. A menták teaként fogyasztva, hideg italokhoz adva vagy gyümölcssaláták alkotójaként is felhasználhatóak, frissen vagy szárítva is fogyasztható. A cikket itt olvashatod. Mentateákból nálunk jelenleg a borsmenta és a fodormenta kapható, de szeretnénk bővíteni a mentaválasztékot. Illóolaját krémekhez keverik, ha házilag készítesz kozmetikumokat, te is kipróbálhatod hűsítő hatását. Illóolajat vagy gyógyhatású krémeket is kapsz a Campona Egészségboltban. Náthás időszakban inhalálhatsz is, vagy aromamécsesbe téve párologtathatod.

Kép forrása: www.gariahrestaurant.com

2014. február 11., kedd

Teakeverék náthára

A házipatikában ma, a jól bevált nátha elleni teakeverékem receptje. Ha érzed, hogy közeledik a nátha, akkor minél előbb készíts magadnak egy teakeveréket. Elkészíthetsz előre egy egész kacsóval is, de frissen is készítheted mindig csak egy-egy bögrével. Ha teheted egy napig maradj otthon, az ágyadban, végre kiolvashatod újra a kedvenc könyvedet. Az elkészített teát egész nap fogyaszd, annyit ihatsz belőle, amennyit bírsz, túladagolni nem lehet.

Egyenlő arányban keverd össze, a következő gyógyfüveket: bodzavirág, hárs, párlófű, kamilla és fele rész körömvirág vagy cickafarkfű. Ebből a keverékből tegyél, két evőkanálnyit egy literes vagy egy másfél literes kancsóba vagy két teáskanálnyit egy bögrébe. Forralj vizet és öntsd rá a füvekre, nem kell sokáig ázni hagyni, mert kesernyés lesz a cickafarktól és/vagy a körömvirágtól. 1 perc elegendő. Ha szereted egy kis mézzel megédesítheted, de szerintem önmagában is kellemes az íze. Töltsd bele a kedvenc bögrédbe és kortyonként fogyaszd el. A legjobb ha még forrón vagy melegen megiszogatsz egy bögrényit és utána jól betakaródzol, mert a bodza jól megizzaszt. Ha fáj a torkod, ne idd túl melegen, mert nem jó a forró a beteg nyálkahártyának.

A hársfa virága

Fotó: Banga Szilvia


Jobbulást!

A Campona Egészségboltban minden összetevőt megtalálsz.